Az ország területén előforduló tojásdíszítő technikák közül Somogyban a viaszírásos és karcolt eljárás terjedt el leginkább. A geometrikus felosztású archaikus minták mellett gyakoriak a szabadrajzúak, többnyire virág-ábrázolások

A tojáshímzés motívumkincse Somogyban is nagyon gazdag. A minták elrendezése szempontjából a tojásfelület lehet osztott vagy osztatlan. A legrégebbi daraboknál részekre osztották, a tojás felületét két függőleges irányba körbefutó vonallal két hosszanti mezőre bontották, vagy két hosszanti ívvel futó vonallal négy hosszúkás egyforma mezőre osztva díszítik. A másik mód szerint, egy vízszintesen körbefutó vonalat húzva a tojás derekán két fél tojásra oszlik a felület, és így három díszítési rész adódik a középvonal és a tojás két csúcsa. A díszítmények épülhetnek az osztókörökre vagy azok metszéspontjából indulhatnak ki vagy az osztókörök által kialakított mezőben helyezkednek el.

A mértani motívumok közül leggyakoribbak: a „dobköteles”, „gráblás”, „lajtorgyás”, „villás”, „szökrényes”. A legtöbbnek neve sincs. A tojásfestő asszonyok gyakran válaszolták a minta elnevezése felöli érdeklődésre, hogy nem adtak nevet neki. A kacskaringós minta fejezi ki leginkább a lelkünk hajlékonyságát. Nemespátrón a tökmagos, békalábas, fenyőágas, rozmaringos, „szögfijes” (szegfűs), tulipános, gyertyavirágos, tölgyleveles, kacskaringós.

A népi díszítőművészetben az ország nyugati és középső területén minden halszálkaszerű mintát rozmaringnak neveznek – természet megújulását is jelképezi - A középkor végén a tisztaság és szűziesség jelképe és a menyasszonyi koszorú legfontosabb virága volt. Előbb füstölőszer, majd főzött illatszer („víz”) készült belőle, ami a 17. sz.-ban „aqua reginae Hungariae” (’magyar királyné vize) néven Európa-szerte használt előkelő illatszer volt. Jóllehet e név pontos eredete ismeretlen, a múlt századi magyar romantika ennek alapján jelölt ki központi helyet a rozmaringnak a nemzeti virágkultuszban. A 17. sz.-ban fűszerként is használták már. 18 sz-ban visszaszorult a paraszti rétegekbe, némely vidéken leszakított rozmaringgal a kezükben mennek az asszonyok és a leányok a templomba, s azt istentisztelet alatt szagolgatják. Másutt a lakodalmas fiatalság dísze, a legények tűzik a kalapjuk mellé, leányok a mellükre.

Knézy Judit véleménye szerint a régi virágábrázolások foltszerűek, mint a szabadrajzú fehér vászonhímzések kezdetlegesebb somogyi darabjai. Úgy véli a tojásírásra a vászonhímzések, a cserépedények mintái és a kékfestő minták gyakoroltak hatást.

A paraszti háztartásokban az alábbi festőanyagokat készítették: berekfa, szilvafa, szederfa, almafa kérgének leve, lósóska gyökere, petrezselyem és diófa levele, hagymahéj és sáfrány főzete. Bizonyos színek eléréséhez több anyagot kellett vegyíteni, összefőzni.