Játssz tanulva és tanulj játszva!

Egyszer volt, hol nem volt… Volt egyszer egy Csököly falujából áttelepített pajta a Szennai Skanzenben. Egyszerű zsilipelt boronafalú, zsúpfedésű, kétfiókos pajtaként nem csak a nagyméretű mezőgazdasági eszközöket rejtette, mindig fontos helyszíne volt a múzeumnak, különösképpen esős időben és a legnagyobb nyári kánikulában. A széljárta deszkák, poros agyagpadló között helyet kapott múzeumpedagógiai foglalkozás, játék, rendezvényeken élőszavas mesemondás, színházi előadás is.

Aztán elérkezett a pajta nagy napja! A „Mentés másként” – Pajtaprojekt elnevezésű infrastrukturális fejlesztés keretében beltéri foglalkoztatótérré és újonnan kialakított látványtári kiállítássá nőtte ki magát, úgy, hogy a régi szerepe is megmaradt.

Miért éppen a mesemondás?

A kiállítás elsősorban az élőszavas, improvizatív népmesemondás közegére épül, melyek általában valamilyen társas munkához kapcsolódtak. Számos termény betakarítása, télire való előkészítése, feldolgozása járt közös munkával, családi, baráti összejövetellel. Többek között ilyen volt a kenderfeldolgozás nagy része, a kukoricafosztás, a dohánysimítás, a tollfosztás, de még a disznótor is. A bejáraton látható bárány és fonal motívum egyrészt utal a mesebeli aranyszőrű bárányra, másrészt a gyapjúfeldolgozásra és a fonóra, ami a közösség számára az év egy fontos eseménye volt és gyakran a mesélés helyszínéül is szolgált.

Rendezvényeinken a mesélő és hallgatója a mesemondási alkalmaknak megfelelő kerülhetnek más-más kapcsolatba a mesék világával a kiállitás tárgyain keresztül: tavasszal a gyapjútisztitás, nyáron a mezei munkák, ősszel a kukoricafosztás, télen a fonó szolgáltatja a mesemondás apropóját.

Mesés tárgyak a pajtában

A leendő múzeumpedagógiai foglalkozásokat tapintható tárgyak és alapanyagok, interaktív érintőpanelek segítik, ahol a Látványtár tárgyait mutatjuk be, illetve somogyi meséket olvashatunk, hallgathatunk. Nagyrészt Somogy megyéből származó, a mesemondás alkalmaihoz köthető tárgyakat mutatunk be, kiemelve azokat a darabokat, amelyek a mesék világában is megjelennek, sok esetben varázserővel felruházva.

Például a kiállításban látható, sokszor a füstöskonyhában lógó vasból vagy rézből készült bográcsból (más tájon nevezik fazéknak, üstnek, katlannak is) a mesékben nem csak kását esznek, a Vikár Béla gyűjtötte hetesi mese főhőse, Jankó a kancák tejét gyűjti benne, és forralja fel, hogy később megfürödjön benne, és hétszerte szebb gyerek legyen.

A térkialakítással egy olyan helyszínt hoztunk létre, ahol a népmesék és a mesemondás ma is élővé válik a közönség (közösség) száján. A XXI. században újonnan teremtettmesemondói hagyományok értelmet nyernek és megszületik a kapcsolat a mesék régi falusi, paraszti világa és a jelen között.

A mesének köszönhetően a kiállítást játszva, tanulva lehet megismerni. Az X, Y, Z és a soron következő generációk tagjai tapogatódzva fedezhetik fel a sokszor ismeretlen régi világ tárgyait, eszközeit, anyagait, amivel egykoron felnőtt és gyermek egyaránt kapcsolatba került a hagyományos paraszti munka és szórakozás közben. A kicsi kiállítás mesére, játékra hívja a látogatót.

Két játék: sztorikocka és társasjáték

Népmesekocka a XXI. századból

Nagy népszerűségnek örvend gyerek, felnőtt körében egyaránt a Sztorikocka nevezetű társasjáték. A játék lényege, hogy kilenc, különböző piktogramokkal borított kocka segítségével kell rögtönözött történeteket, meséket mondani, kitalálni, folytatni éppen ott és akkor, amikor a játszó kisközösség együtt tölti az idejét. A játéknak így győztese biztos nem akad, ellenben kiváló alkalmat kínál a kreatív energiák mozgósításához, a fantázia megmozgatásához.

Kimondottan az élőszavas mesemondás hagyományát és a múzeumi tartalmak megismerését, megértését erősíti azáltal is, hogy a történetmesélő nem csak a hozott anyagból meríthet, hiszen a legtöbb kockán látható kép tárgyi, helyszíni megfelelője megtalálható a játék-(mese)-teret körülvevő kiállításban, illetve a múzeumban is. A kockák felszínét borító szimbólumok egy részét hagyományos néprajzi tárgyak, népmesei lények, helyszínek jelentik, de a jövő nemzedékeire és a jelenkori hétköznapi életre gondolva megjelennek olyan jelek is, mint a telefon, az unikornis, vagy az érzelmeket kifejező emojik.

Így annál élvezetesebb lesz a játék, minél több szellemi energia szabadul fel az éppen játszó társaságban, legyen az egy kiállítást megtekintő család, baráti társaság, iskolai osztály, vagy egy véletlen szülte kisközösség. Ráadásul nem kell hozzá egy nyelvet beszélni, a nemzetközi jeleknek köszönhetően bármelyik nemzet szülöttjei járjanak a kiállításban, messzi földek történetei találkozhatnak és cserélhetnek gazdát.

Pásztorjáték

Tavalyi Pásztorok nyomában nevű múzeumi témanapunkon kivételesen nem a múzeum falai között tanultunk a gyerekekkel, hanem kimentünk oda, ahol még élőben látható, hallható és megérthető egy mai diák számára a hon- és népismeret tantárgy. Kimentünk Kiss Pali bácsihoz, a magatarti (saját juhait a saját legelőjén maga legeltető) somogyi juhászhoz a legelőjére, hogy megnézzük, miben mesterkedik, hogyan gondozza a rábízott természeti értékeket legeltetés közben. Mivel minden iskolás gyerekkel nem állíthatunk be a legelőre, mert letiporjuk a füvet, és a juhász sem tudja végezni rendesen a munkáját, ezért már akkor kitaláltuk, hogy készítünk egy olyan „társasjátékot”, amit a múzeumban is tudunk a saját helyszíneinkkel szemléltetni, modellezni.

A megszületett játékkal kicsiben bemutatható a zselici táj szerkezete, a hagyományos tájgazdálkodás, különösképpen a legelőgazdálkodás helyszínei és az azokhoz tartozó pásztorrendek, állatok, munkák.

A Pásztorjáték táblája különböző fafajták adta természetes mintázatból épül fel, mindegyik egy-egy élőhelyet jelképez a falutól a sűrű erdőig. Ezen a táblán, szabadon változtatva, de az értelmező játékszabályokat figyelembe véve helyezhetők el az állatok, növények, építmények figurái. A játékosok maguk találják ki, minek hol a helye, a játék alatt épül ki a teljes játszható pálya. A játék két külön játékmódot tartalmaz. Az egyikben magyar pásztorkutya-bábuk segítségével ismerhető meg a táj természeti értéke. A másikban a pásztorrendeket szimbolizáló eszközökkel lépve a különböző pásztorok feladatait, munkáját tanulják meg a gyerekek.

A játékokat Béndek Tamás kaposvári fajátékkészítő népi iparművész készítette. Sok-sok órát töltöttünk azzal, hogy minden bábu megtalálja a maga szerepét a játékon belül, illetve, hogy a játéktábla minden egyes részlete ne csak a szemnek legyen szép, tartalmazzon megannyi felfedezésre váró titkot is. A játék szabályrendszerét, a foglalkozás menetét a terepi foglalkozáson is velem munkálkodó dr. Varga Anna etnoökológus-biológussal, a téma szakértőjével közösen készítjük.